Új jelszó kérése
Hírlevél
TOP termékek
Facebook

Talpbetét készítés egyedi méretre

 

Gyógyászati és Egészségboltunkban újraindítottuk a számítógépes talpvizsgálattal egybekötött egyedi talpbetétek készítését.

 

Boltunkban a méretvétel mindössze 5 percet vesz csak igénybe.

A talpkép felvétele után képzett szakemberek tervezik meg az adott lábnak megfelelő betét térképét.

Ennek alapján kb. 1 hét alatt készül az egyedi talpbetét.

A betét puha, természetes anyagokból készül, kényelmes, nem allergizál.

A láb korrekcióját fájdalom nélkül biztosítja, ezért szinte mindenki panasz és mellékhatás nélkül tudja viselni. 

 

A talpvizsgálatra nem kell külön időpontot kérni, bármikor lehet jönni nyitvatartási időben (hétfőtől péntekig 10-18 óra, szombaton 8-12 óra között) mindössze az a kérésünk, hogy mindenképpen hozzák el magukkal azt a cipőt, amibe a betétet viselni szeretnék.

 

 

 

 

Az egészséges emberi láb álláskor három ponton támaszkodik a talajra: az I. és V. metatarsus fejecsén és a sarokcsonton. Ezen fő pontok között, az építészetben ismert, feszítőszerkezethez hasonló ívek feszülnek ki.

Az egymás mellé helyezett két láb kupolaszerű boltozatot képez. A boltozat nem merev, a csontok közti szalagok és ízületek a járáskor keletkező rázkódásokat letompítják és a járást simává teszik.

A betétek segítségével visszaállítható a láb fiziológiás állapota, a normális boltozatok szerkezete. A súlyeloszlás ismét megfelelő lesz, amelynek segítségével megelőzhetőek későbbi súlyosabb ízületi problémák.

 

A talpbetét kezelés célja a hibás nyomásponti elrendezésnek korrekciója, a megbomlott statikai egyensúly helyreállítása.

A talpkép felvétele után képzett szakemberek tervezik meg az adott lábnak megfelelő betét térképét. Ennek alapján készül az egyedi talpbetét. A talpbetét puha, természetes anyagokból készül, kényelmes, nem allergizál. A láb korrekcióját fájdalom nélkül biztosítja, ezért szinte mindenki panasz és mellékhatás nélkül tudja viselni.

 

Milyen láb deformitásokra lehet talpbetétet használni:

  • Boltozati deformitások
  • Ludtalp
  • Harántboltozat süllyedés
  • Sarokfájás
  • Sarokcsont sarkantyú
  • Boka süllyedés
  • Cukorbeteg láb

 

Milyen tünetei vannak ezeknek a deformitásoknak:

  • Kezdetben jellegtelen, bizonytalan, égő érzés a talp­ban, később határozott fájdalom jelentkezik, ami tartós állás, járás után kínzóvá válhat.
  • A fájdalom kiterjed az egész lábtőre, de a lábszár, a térd, a comb, sőt a csípő és deréktáj izmaiba is kisugárzik.
  • A fájdalmak pihenésre csökkennek.
  • Jellegzetes panasz még a láb és az egész alsó végtag gyors fáradása, a boka és a láb ízületeinek merevsége.
  • Gyakori az erős lábizzadás, a bőrbetegségekre való fokozott hajlam. 

 

A leggyakoribb statikai láb­hiba nőkön a harántboltozati süllyedés. Néha már egészen fiatal korban elkezdődik. Következménye a bütyök és a kalapácsujj későbbi kialakulása, ezért is fontos a korai felismerés és a korai kezelés. A korrekciós talpbetét megfelelő időben történő használata megakadályozza az állapot romlását, sőt a boltozat helyre is állhat.

 

 

Webáruház készítés